Hírek bejegyzései

Megerősítik az országos egészségügyi intézeteket

A kormány célja, hogy megerősítse az országos egészségügyi intézeteket, és kiemelten kívánja támogatni őket – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Közel 3 százalékkal nőttek a reálbérek idén

2,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek az év első 8 hónapjában a KSH ma megjelent gyorstájékoztatója szerint. A versenyszektorban – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – jelentős mértékű, több mint 54 ezres létszámbővülés következett be augusztusban egy év alatt. Az idei év első nyolc hónapjában az átlagos bruttó kereset 234 600 forint, közfoglalkoztatás nélkül 246 400 forint volt Magyarországon.

Meg kell erősíteni a szociális alapellátásokat

Meg kell erősíteni a szociális alapellátásokat, hatékonyabbá és igazságosabbá kell tenni a forrásfelhasználást – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) XVI. konferenciáján hétfőn Siófokon.

Szijjártó Péter Washingtonba utazik kedden

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonba utazik, ahol Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárral tárgyal, szerdán pedig Amos Hochstein energiaügyekért felelős különmegbízottal találkozik – közölte Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.

Létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használatának elsajátítása

A digitális forradalom időszakában diákoknak és tanároknak egyaránt létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használata – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hétfőn, a CodeWeek (Európai Programozási Hét) budapesti zárórendezvényén.