Hírek bejegyzései

A szociális munkában is nagy szükség van az egyházakra és a civilekre

A szociális munkában és a gyermekvédelemben, miként az elmúlt években, a következő időszakban is nagyon nagy szükség lesz mind az egyházi, mind a civil fenntartók munkájára, hiszen vagy olyan feladatokat vállaltak át, amelyekre nem volt erejük az állami és önkormányzati fenntartóknak, vagy hiányt pótoltak – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) XVI. konferenciáján, kedden Siófokon.

E-taxi drosztot adtak át Budapesten a Graphisoft Parkban

E-taxi drosztot adtak át kedden Óbudán a Graphisoft Parkban, a beruházás – amelyet a Graphisoft Park és a Budapest Taxi közösen hozott létre – mintegy 15 millió forintba került.

Szabadság és függetlenség a mai Magyarország alapja

Mi, mai magyarok 1956 hőseinek áldozatából élünk – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere október 21-én Budapesten, az 1956-os Műegyetemi emlékműnél tartott megemlékezésen.

A kormány az üzleti világgal együttműködve akarja elérni a teljes foglalkoztatottságot

A kormány a következő négy évben újabb munkahelyeket hoz létre, és az üzleti világgal szorosan együttműködve szeretné elérni a teljes foglalkoztatottságot, és jelentősen növelni a szakképzett munkaerő létszámát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Siemens képzési központjának megnyitása alkalmából tartott ünnepségen.