34-24-re győzte le a Derecske NB II- es női kézilabdacsapatát az MVSC. A miskolci csapat az edzőváltás után egyre jobb formában van, és mérkőzésről mérkőzésre örvendezteti meg lelkes szurkolótáborát.
Címke: Országosmédia
Még nem feltétlen kell sapka, sál, kesztyű
Az ország nagy részén, így Miskolcon és környékén is marad az enyhe idő kedden, igaz a napot nem sűrűn láthatjuk majd. A lehűlés lassú lesz, így még nem kell olyan hidegre számítani, mint a skandinávoknál.
Miskolcon is demonstráltak
A főváros mellett nagyjából negyven településen tartottak tüntetéseket hétfőn este, a „Közfelháborodás Napjának” nevezett demonstráció-sorozat keretében. Miskolcon mintegy kétszázan gyűltek össze a Hősök terén.
Lovasi kicsit szubjektíven, tehát nem illik rajta megsértődni
Negyvenhét évéhez képest nem kevés a Lovasi – Idáig tudom a történetet című könyv 432 oldala. De hát nem is igazán életrajzi kötet ez. Szó esik benne sok mindenről – ahogy abban az interjúban is, amit miskolci dedikálása alkalmából a Miskolc Televíziónak adott Lovasi András.
Megnőtt a fertőző májgyulladásban megbetegedettek száma Borsodban
Jelentősen megnőtt a fertőző májgyulladásban (hepatitis A) megbetegedettek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol az idén 466 beteget, főleg 14 év alatti gyerekeket kezeltek kórházban, tavaly hatvanat – mondta Asztalos Ágnes megyei tisztifőorvos pénteken Miskolcon sajtótájékoztatón, a higiénés szabályok betartására figyelmeztetve a lakosságot.
