Miskolc fürdői már a nyárra készülnek új szolgáltatásukkal, ami viszont most, télen is elérhető – ez pedig az ingyenes wifi. A világhálóra rövidesen a villamosmegállókban és a járműveken is ingyen csatlakozhatunk okostelefonjainkkal.
Címke: Miskolc média
Ukrán vendégek érkeztek Miskolcra
Ukrajnából érkeztek vendégek a városházára. A szomszédos ország önkormányzati és civil képviselőit a Budapesti Schuman Intézet hívta meg Magyarországra.
Babakocsiban akarta kilopni a telefonokat
Bíróság elé állítást javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki Miskolc egyik bevásárlóközpontjából babakocsiba rejtve akart két darab mobiltelefont ellopni.
Kisiskolások rajzai kiállítva és képeslapon
Harmadik alkalommal díszítik miskolci iskolások rajzai a városvezetők karácsonyi üdvözlőlapjait. A pályázatot az önkormányzat hirdette meg, amelyre csaknem 200 rajz érkezett.
Újabb térfigyelő kamerák Miskolcon
Véget ért a tesztüzem. Immár hét új kamera működik teljes kapacitással Miskolc különböző városrészein. A Győri kapu és a Béke Szálló környékén elhelyezett újabb térfigyelőktől azt várják, hogy javítsák a terület közbiztonságát.