Címke: Miskolc média

Tüntetések külföldön és vidéken – itt a lista

Budapesten kívül többek között Berlinben, Londonban, Bristolban, Luxemburgban, Amsterdamban, Dunaújvárosban, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Keszthelyen, Miskolcon, Nagykanizsán, Salgótarjánban, Sopronban, Szegeden, Szolnokon, Szombathelyen, Vácott, Veszprémben és Békéscsabán is tüntetnek.

Miskolci gyerekek rajzai a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában

Nemrégiben mások mellett Rózsa Norbert is bekerült a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába. Atlanta olimpiai bajnoka személyes ereklyéi között egy miskolci gyerekektől kapott rajzot is átadott a személyes relikviákkal színesített emlékkiállítás rendezőinek, de üzent a miskolciaknak is.

Okos város koncepciót dolgoznak ki Miskolcon

Hans-Günter Hogg, az ÉMÁSZ Nyrt. igazgatóságának tagja az észak-magyarországi közcélú villamosenergia-ellátás megkezdésének 120. évfordulója alkalmából pénteken tartott ünnepség után az MTI-nek elmondta, az élhető városok irányításában és fejlődésében az intelligens rendszerek alapvető szerepet játszanak. Ebben vállalhat szerepet egyebek mellett a közvilágítás területén az ÉMÁSZ.

Kifejtette, ennek lényege, hogy innovatív megoldásokkal, például az energiatakarékos lámpákkal csökkenthető a széndioxid-kibocsátás. A lámpák csak akkor világítanak, amikor jön egy gyalogos, egy kerékpáros vagy egy autó.

Kitért az e-töltőállomások hálózatára, az elektromos autók ugyanis véleménye szerint néhány éven belül a közúti közlekedés szerves részét fogják képezni. Budapesten és Miskolcon is van már töltőállomás – fűzte hozzá.

Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport igazgatóságának elnöke emlékeztetett: Magyarország északi részén a villamosenergia-ellátás Egerben kezdődött 1894 novemberében.

Nem tréfáltak a vendégek

A hétközi, angyalföldi fellépés után vasárnap hazai környezetben lépett pályára az Albrecht Miskolci VSC MVSI női NB I-es röplabda alakulata. Az együttes a bajnokságban veretlenül első helyen álló Gödöllőt fogadta, így vérmes reményei nem lehettek.