Címke: Miskolc média

A Herman a PénzSztár országos elődöntőjében

A miskolci Herman Ottó Gimnázium csapata jutott be a PénzSztár november végi országos elődöntőjébe. Az októberben indult versenyre 712 magyarországi és határon túli középiskolából jelentkeztek csapatok, a pénzügyi-gazdasági középdöntőbe Észak-Magyarországról négy iskola jutott be.

Hangyaszorgalommal szelektálnak

Megmozgatta Miskolc és a régió általános és középiskolásainak fantáziáját a környezetvédelem, a hulladékok keletkezésének, kezelésének problémaköre, hiszen több mint kétszáz pályázat – rajzok, kisfilmek, műalkotások – érkezett be a Miskolc Térségi Konzorciumhoz. A legjobb pályaműveket díjjal ismerték el, sőt ki is állították a polgármesteri hivatal aulájában.

Ünnepi fények a belvárosban

Advent első vasárnapjától Vízkeresztig ünnepi fények díszítik Miskolcot, a Városgazda Kft. munkatársai november 18-án megkezdték a karácsonyi fényfüzérek kihelyezését. A SAG Hungaria Kft. munkatársai november 24-én a világító figurális elemeket szerelik fel a Széchenyi utcára.