A rendőrség nyilvánosságra hozta a szerdai, miskolci rablás helyszínén készült, belső kamerafelvételeket, amelyek több szögből rögzítették a bűncselekmény elkövetését, és látható a rabló arca is, akinek a fejéről egy ügyfél dulakodás közben lerántotta a maszkot.
Címke: Miskolc média
Megőriznék a hibátlan mérlegüket a miskolci pólósok
Az OB I/B osztályú férfi vízilabda bajnokság hetedik fordulójában a PannErgy Miskolci VLC együttese szombaton a fővárosba látogat, ahol a Honvéd UVKSE gárdája ellen ugranak medencébe az együttes játékosai.
Egymilliós díj jár a miskolci erőszakolóért
Bokorba vonszolta áldozatát a miskolci támadó, ahol megerőszakolta a fiatal nőt. A rendőrség lakossági jelzéseket vár, és egymillió forintot ígér az elkövető lebuktatójának.
Egymilliós nyomravezetői díj a miskolci erőszak ügyében
A rendőrség várja azok jelentkezését, akiknek érdemi információik vannak a miskolci nemi erőszak ügyében. Szerda este támadtak meg egy fiatal nőt. A megyei rendőrfőkapitány egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.
Leverte a bátor asszony a bankrablót
Talán az egri várvédő asszonyok vére csörgedezhet annak a hölgynek az ereiben, aki szerdán délelőtt életét sem féltve rontott a miskolci takarékszövetkezetet kifosztó rablóra.