Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint két nőt erőszakolt meg Miskolcon – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Címke: Miskolc média
Esővel érkezett a tél
Esővel érkezett a december Miskolcra, de helyenként ónos esőre és hóra is lehet számítani. A napokban akár 30 milliméter csapadék is hullhat. A meteorológus szerint azonban nem lesz fehér a Mikulás napja, mert ha havazik is, nem marad majd meg a hótakaró.
Érmeket szereztek a miskolci harcosok
Nagyon jó eredménnyel szerepelt a magyar kadet junior válogatott a Kaliningrádban megrendezett 2014 UWW (FILA) Pankration World Champinship-en, a három miskolci fiatal érmekkel jött haza.
Helló, Miskolc – új formában
Megújult a Hellómiskolc.hu. A város turisztikai oldala nemcsak új ruhát kapott, de mostantól minden eszközről (mobilról és tabletről is) kényelmesen böngészhető. És olyan tartalmi újdonságot is kínál, ami a lokálpatrióta miskolciak kedvencévé is teheti.
Galántán is „taroltak” a miskolci tehetségek
Kimagasló teljesítményt nyújtottak a miskolci Fazekas és Egressy-Erkel iskola diákjai a galántai Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen: nyolcan tértek haza arany, ezüst, illetve bronz minősítéssel a magas színvonalú találkozóról. Ha a városi összesítést nézzük, ennél több minősítést csak a főváros tudott szerezni.