Címke: Miskolc fórum

Teknősök az infra alatt, de a gólyák bírják a hideget

Érdekes képet mutat a miskolci állatkert a téli időszakban: az egyik medve szomorkásan bámul ki ketrecéből a zord időjárásra, a teknősbékák viszont vígan sütkéreznek az infralámpák melege alatt. A Vadaspark lakóit – egészen kevés kivétellel – télen is meg lehet tekinteni. Akár a közelgő Állatok Karácsonyán is.

„Ujjong a szívünk, dalra gyúl” – ég az öröm gyertyája is

Miskolc adventi koszorújának harmadik gyertyáját a Bécsből érkezett betlehemi békelánggal gyújtották meg ezüstvasárnap délután. Alig több mint egy hét van csak karácsonyig. Az előző két adventi vasárnaphoz hasonlóan ezúttal is rengetegen gyűltek össze a Szent István téren kialakított koszorúnál, ahol ezúttal a Fráter György, valamint a Szent Benedek Gimnázium szolgált.

Miskolcon négyen sérültek meg egy balesetben

Két autó ütközött Miskolc belvárosában, a balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, a sérülteket feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Miskolciak munkáját ismerte el a miniszter

Velkey Balázs, a jezsuita gimnázium igazgatóhelyettese Pro Voluntarius Díjat, Szendrák Dóra, a ReCIK Alapítvány ügyvezető elnöke Pro Caritate Díjat vehetett át nemrégiben az emberi erőforrások miniszterétől.