Miskolc önkormányzata, egy tegnap aláírt megállapodás értelmében, több mint tíz éve húzódó, a Tiszai pályaudvart és környékét érintő problémát oldott
Tajthy Ákos bejegyzései
Kifutókomplexum épül a miskolci állatkertben
Kifutó épül a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban a kárpáti hiúz és az európai szürkefarkas számára – a szintén létrehozandó oktató- és bemutató
Két kategóriában is jelölték a miskolci színésznőt
Nyilvánossá vált a Színikritikusok Díja idei várományosainak névsora. A jelöltek között pedig a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Lovas Rozi is helyt
Sikeres a közbiztonsági mintaprogram Miskolcon is
Megyénk, így Miskolc is részese volt az 5/24 nevű közbiztonsági mintaprojektnek, amelynek során 24 órás rendőri jelenlétet biztosítottak a közterülete
A feljutásért játszanak
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Miskolcot az NB I-ben a Borsod Volán I, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az NB II-ben a Borsod Volán II, a Dió
