Szerkesztő bejegyzései

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács felkészült a segítségnyújtásra

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, Balog Zoltán ma reggelre összehívta a szervezet tagjait.

A Tanács meghallgatta az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság, a Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium beszámolóját a kijevi és kárpátaljai helyzetről, majd a Tanácsban résztvevő karitatív szervezetek – a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, illetve a Magyar Vöröskereszt – is tájékoztatást adtak helyszíni jelenlétükről és eddigi segítségnyújtási tevékenységükről.

A beszámolókból kiderült, hogy minden szervezet jelen van Ukrajnában és felkészültek arra, hogy szükség esetén gyors segítséget nyújtsanak a kárpátaljai magyarságnak. A megbeszélés résztvevői megállapodtak a további folyamatos együttműködésben és információcserében.

Budapest, 2014. március 10.

Balog Zoltán átadta a Vásáry Tamás Ösztöndíjakat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon első alkalommal adta át a Vásáry Tamás Ösztöndíjakat Budapesten, amellyel a tárca fiatal zeneszerzőket és zenészeket kíván támogatni, valamint az önkéntes tevékenységre hívja fel a figyelmet. Az ösztöndíjasok egy éven keresztül havi nettó 100 000 forint támogatásban részesülnek.

Az ösztöndíjat zenei kategóriában Hegedüs Petra, a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet klarinét szakos hallgatója, önkéntes kategóriában Joó Beatris, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója vehette át.

Balog Zoltán köszöntőjében elmondta, hogy a két kategóriában közös, hogy mindkettő alapja az azonosulás.  Az a képesség, amely felülírja, megszűnteti a közönyt, és értelmet, értéket ad az emberi kapcsolatoknak. Azonosulás nélkül nincs szeretet, szerelem, barátság, kötődés, de még csak jó kollegiális kapcsolat sem. Az azonosulás hatására túllépünk saját határainkon, és új értelmet nyer földi tevékenységünk. Nem csak magunkért, hanem másokért is élünk.

A miniszter beszédében kiemelte: míg a zenei ösztöndíj célja, hogy a kiemelkedő tehetségeket támogassa, addig a másik ösztöndíjjal az önkéntes tevékenység dokumentálását kívánják támogatni, amely által minél többek, főleg a fiatalok figyelme felhívható az önkéntes segítségadás fontosságára. Az új köznevelési törvény szerint 50 óra közösségi szolgálatot kell vállalniuk a középiskolásoknak. Ezért is fontos, hogy a fiatalok átérezzék, hasznos tevékenységet végeznek a közösségi szolgálattal. A pozitív értékek és érzések így nem fognak elszigetelődni, hanem egyre általánosabbá, és a mindennapi élet részévé válnak.

Az ösztöndíj kettős célja a névadó szellemiségét jeleníti meg. Vásáry Tamás amellett, hogy világhírű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és karmester, az önkéntes tevékenység is a mai napig fontos része életének.

Budapest, 2014. március 10.

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Ady Endre-emlékkiállítás nyílt a csucsai Octavian Goga múzeumban

Ady Endre-emlékkiállítást nyitott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 8-án a Kolozs megyei Csucsán a Boncza-kastélynak abban a melléképületében, amelyikben Ady Endre feleségével, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Bertával élt.

Balog Zoltán az emlékkiállítás megnyitóján elmondta: Ady és Goga kapcsolata egy kicsit a román-magyar viszonyhoz is hasonlít. Abban egymást váltották a fellobbanó barátság és a kemény szembenállás szakaszai, most viszont közös az emlékhely. A Boncza-kastélyt Octavian Goga erdélyi román költő, későbbi román miniszterelnök vásárolta meg, az épületben és a hozzá tartozó birtokon ma Octavian Goga-múzeum működik. ”Azt kívánom az erdélyi magyaroknak, erősítse magyarságukat ez a hely. Legyen az az üzenete, hogy itt voltunk, itt vagyunk és itt leszünk” – jelentette ki a miniszter. Azt a vágyát is megemlítette, hogy a csucsai múzeum és az Ady Endre-emlékkiállítás legyen fontos állomás a Budapest és Kolozsvár közötti úton, “a magyarországi és az erdélyi magyarok zarándokútjának fővonalán”.

A tárcavezető megemlítette, ha Arany János, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Ady Endre az első világháború után születtek volna, nem lettek volna magyar állampolgárok. “Kettős örömnek” nevezte, hogy 2010 óta ez másképpen van. Úgy ítélte meg, hogy a csucsai Ady-emlékhelynek növeli a jelentőségét, hogy Magyarország határain kívül esik. ”Ez a ház nemcsak abba nyújt betekintést, ami volt, hanem abba is, ami van” – jelentette ki.

Aurel But, az Octavian Goga múzeum igazgatója köszönetet mondott az Ady-kiállításért, amelyet a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett Csucsán. Hozzátette, a múzeum eddigi Ady-kiállítása kevéssé szólt a költőóriásról, az inkább etnográfiai jellegű volt. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja kijelentette, az lesz a következő feladat, hogy a csucsai múzeumot illesszék az utazási irodák útvonalába, az iskolai kirándulások célállomásai közé. Csorba Csilla, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója megemlítette, ha Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában is hasonló kiállítást rendezhetnek, elmondhatják, hogy fontos lépést tettek az emlékállítás útján.

MTI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

Ady Endre emlékkiállítás nyílt Csucsán

Balog Zoltán MAB tagsági megbízásokat és egyetemi tanári kinevezéseket adott át

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Miniszterelnöke megbízásából a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagsági teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratokat, Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adott át Budapesten, 2014. március 6-án.

A miniszter köszöntőjében kiemelte: a magyar felsőoktatás ügye nemzetstratégiai ügy, „a jövőnk múlik az állapotán”. Magyarországon a szellemi elitet azok alkotják, akik sok munkával, nehéz úton jutottak el oda, hogy az általuk megszerzett tudást nemzedékeknek adják tovább. Kitért arra is, hogy olyan felsőoktatási reform, amihez nem sikerül az egyetemi tanárok, oktatók többségét megnyerni, nem lehet sikeres.

Balog Zoltán a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagsági teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratot adott át

DR. FEJÉRDY PÁL, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára részére,

DR. KOVÁCS L. GÁBOR, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára részére,

DR. KUTNYÁNSZKY CSABA, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese részére.

Egyetemi tanári kinevezést adott át

DR. ELEONÓRA Marišovă, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense részére,

DR. HAJDÚ ZOLTÁN, a Szent István Egyetem tudományos tanácsadója részére,

DR. HARSÁNYI LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense részére,

DR. HERMANN RÓBERT, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense részére,

DR. HORVÁTH ZOLTÁN, a Széchenyi István Egyetem főiskolai tanára részére,

DR. KALÓ ZOLTÁN, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense részére,

DR. KELETI TAMÁS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense részére,

MOHÁCSINÉ DR. FARKAS CSILLA, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense részére,

DR. PÁNCZÉL PÁL, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense részére,

DR. SÜTŐ ZOLTÁN, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense részére,

DR. TAKÁCSNÉ DR. GYÖRGY KATALIN, a Károly Róbert Főiskola egyetemi docense részére,

DR. VASS ZOLTÁN, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense részére,

DR. GUTTMAN ANDRÁS, a Pannon Egyetem tudományos tanácsadója részére, (egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, későbbi időpontban veszi át okiratát.)

DR. POZNA CLAUDIU RADU, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense részére (egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, későbbi időpontban veszi át okiratát).

 

Budapest, 2014. március 6.

Versenyuszoda épül Gödöllőn

Nemzetközi úszó- és vízilabda-események megrendezésére is alkalmas, 50 méteres medencés versenyuszoda épül Gödöllőn – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. március 6-án.

Balog Zoltán elmondta, azért is szükséges az új vizes létesítmény, mert miközben Budapest északkeleti agglomerációjában az elmúlt 50 évben a lakosság száma megduplázódott, addig az infrastruktúra-fejlesztés a sportban elmaradt ettől az ütemtől. A tárcavezető hozzátette: a versenyuszoda mellé egy 1000 fős lelátó, egy bemelegítő-tanmedence, valamint egy wellness-részleg is épül. A beruházás Gödöllő központi részén, állami tulajdonú, a Szent István Egyetem vagyonkezelésében lévő területen valósul meg, teljes mértékben állami forrásból.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a leendő létesítmény az úszásoktatáson keresztül a köznevelést is szolgálja majd, és megemlítette, hogy a város általános és középiskoláiban 11 ezer gyerek, felsőfokú tanintézményeiben pedig 6300 egyetemista tanul. Emellett az uszoda az utánpótlás-nevelést, valamint a versenysportot is szolgálja. A környező települések lakóival együtt mintegy 100 ezer fő úszásigényét kielégítő projekt teljes költsége várhatóan 2,5-3 milliárd forint lesz. Kifejtette, hogy a kormány elkötelezett a sport mint stratégiai ágazat fejlesztése mellett. Megemlítette, hogy jelenleg minden harmadik magyarországi településen, vagyis mintegy 1000 lakóhelyen valósul meg valamilyen sporthoz kapcsolódó beruházás.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár beszédében örömtelinek nevezte a csütörtöki eseményt, “mert ezzel az uszodával nemcsak a város, hanem az egész térség, a diákok, az óvodásgyermekek, az itt tanulók és mindenki gazdagodik majd”. Hozzáfűzte, hogy államnak elsősorban a sportolás feltételeinek biztosítása a feladata. Az elmúlt évek eredményeit álláspontja szerint az is jelzi, hogy míg 2010-ben a gyermekek 75 százaléka kizárólag a testnevelésórán sportolt, addig a mindennapos testnevelésórák bevezetésével ma már több mint 600 ezer diák mozog rendszeresen. Ezzel párhuzamosan az igazoltan sportoló gyermekek száma 100 ezerrel emelkedett. Az államtitkár kiemelte: a magyar sportot ma stabil alapok, kiszámíthatóság és tervezhetőség jellemzi.

Vécsey László, a körzet országos egyéni választókerületének Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselője úgy fogalmazott: mivel a városban jelenleg csak egy általános iskola tanmedencéjében van lehetőség úszni, a 34 ezer lakosú Gödöllő 30 éves álma valósulhat meg az új létesítménnyel. Elmondta: a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beruházás, ezért ha a közbeszerzések megfelelő ütemben haladnak, 2015 februárjában-márciusában kezdődhet el az építkezés, és 2015 végére készülhet el az uszoda.

MTI-EMMI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula