2016 elején lépett életbe az a szabályozás, miszerint már nem kerülnek színes „matricák” a járművek – jó esetben – hátsó rendszámtábláira, amik a műszaki vizsgát, illetve a környezetvédelmi vizsgálat…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Lázár: a CSOK nem egy szociális akció
Fontos bejelentéseket tett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos Kormányinfo tájékoztatóján a családok otthonteremtési kedvezményével kapcsolatban. Február 3-án jelennek meg a…
Újabb lazítást lengetett be Draghi
A várakozásokkal összhangban nem változtatott a kamatokon az Európai Központi Bank a csütörtöki döntése során. Mario Draghi jegybankelnök a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az…
Nagy pofont kaptak, de felkeltek az amerikai tőzsdék
Szerdán is folytatódott az év eleje óta tartó eladási hullám a Wall Streeten, köszönhetően annak, hogy a nyersolajárak nem tudnak megállni a lejtőn és fokozódnak a globális lassulással kapcsolatos…
Rendkívüli OPEC ülést kezdeményezett Venezuela
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a bevételeinek mintegy kilencven százalékát olajkivitelből szerző Venezuela azzal a céllal, hogy…