Örömmel fogadták a befektetők a Google anyavállalata, az Alphabet tegnap esti gyorsjelentését, a zárás utáni kereskedésben 5 százalékos pluszba ugrott az árfolyam. Ezzel a társaság piaci…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Magyar vezető elemzője lett az energetikai világszervezetnek
Varró László lett a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető elemzője. A közgazdász a gazdasági és beruházási osztály vezetőjeként az lesz a feladata, hogy egységes energiagazdálkodási és módszertani…
A nyári forróság óta nem történt ilyen a forinttal
Kis erősödéssel kezdte az új hónapot a forint az euróval szemben, de a déli órákban megbillent, délután azonban gyorsan fordított, így nap végére kéthavi csúcsra ért az euróval szemben 310,5-nél….
Csúnyán elbánnak az olajjal
A várt alatti kínai feldolgozóipari adat tovább erősítette az ázsiai ország gazdaságának lassulásával kapcsolatos félelmeket. Elsősorban ezzel magyarázható most, hogy estek a nyugat-európai tőzsdék…
Megjelentek az 50 milliárdos vajdasági program első pályázatai
Kiírták annak a vajdasági gazdaságfejlesztési programnak az első pályázatait, amelyet a magyar kormány 50 milliárd forinttal támogat – közölte a program lebonyolítását végző Prosperitati Alapítvány…