hvg@hvg.hu bejegyzései

Gépgyártó üzem épült Miskolcon, 40 millióval beszállt az állam is

Gépgyártó üzemet épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport. A mintegy 140 millió forintból megépült csarnokot szerdán adták át a város mechatronikai ipari parkjában, a társaságnak ez már a második gyára itt.

Kétmilliót is adna a Fidesz a miskolci “gettókból” elköltözőknek

A miskolci „gettók és nyomortelepek” felszámolását tervezi a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Az ezt tartalmazó javaslatot a csütörtöki közgyűlés elé terjesztik – közölte Soós Attila, a frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján. A frakció terve szerint másfél-kétmillió forintot kapnának mindazok, akik elköltöznek a megjelölt városrészekből Miskolc határán kívülre.

Magyar fémhab miatt jöttek egészen Borsodig a kínaiak

Az alumíniumhabot gyártó Aluinvent Zrt. meghívására Miskolcra látogatott Shandong tartomány egyik jelentős ipari beruházási csoportja, a Qixing Group delegációja. A délután folyamán Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével egyeztettek a lehetséges fejlesztésekről.