Az Alkotmánybíróság döntése visszaigazolta a kormány eddigi lépéseit, a kormány eddig is arra törekedett, hogy alkotmányos alapokon, érdekegyensúlyra törekvő döntéseket hozzon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn újságíróknak.
Hírek bejegyzései
Illegitim a krími népszavazás
A Külügyminisztérium a 2014. március 16-án a Krími Autonóm Köztársaságban megtartott, Ukrajna Alkotmányát sértő népszavazást és annak eredményét illegitimnek és jogellenesnek tartja. Közlemény.
Közép-Európa felelőssége kiállni az ukrán nép szabad véleménynyilvánítása mellett
A 25 éve független és szabad Közép-Európának felelőssége támogatni és kiállni az ukrán nép szabad véleménynyilvánítása és döntései mellett – mondta a Külügyminisztérium politikai igazgatója vasárnap. Takács Szabolcs egy szombaton Lengyelországban tartott konferencián elhangzottakról nyilatkozott az MTI-nek.
Díszelgők a Kossuth téren
Új feladatot kapott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége. Mától kezdve a katonák minden nap zászló fel- és levonást hajtanak végre, illetve díszőrséget adnak a Kossuth téren.
Magyarnak maradni alternatíva nélküli végzetet jelent a Vajdaságban
Magyarnak lenni, magyarnak megmaradni alternatíva nélküli végzet, de abban az államban kell ezt megtenni, amelyet a sors nekünk adott – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a vajdasági képviselőház elnöke a március 15-i vajdasági központi ünnepségen szombaton Szabadkán.
