Hírek bejegyzései

Ténylegesen is tenni kell a magyar–lengyel kapcsolatokért

Konkrét lépésekre van szükség a magyar–lengyel kapcsolatok megerősítéséért, a kétoldalú gazdasági együttműködésben még sok lehetőség rejlik – mondta Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában 2014. március 23-án.

Megújult újszülött-gyógyászat Salgótarjánban

Akik az új készülékeket az apró újszülöttek, koraszülöttek gyógyítására fogják használni, a saját bőrükön érezhetik majd, hogy XXI. századi eszközökkel, XXI. századi körülmények között dolgoznak, mondta a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház megújult intenzív újszülött-gyógyászati osztály átadásán Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

Az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye a családok megerősítése volt

A családok megerősítését és középpontba állításukat nevezte az elmúlt négy év egyik legnagyobb kormányzati eredményének az emberi erőforrások minisztere március 22-én a budapesti Millenárison tartott egész napos családi rendezvényen.

Átadták a Frankofón Fesztivál “Nagy tollbamondás” díjait

Az idén tizedik alkalommal megrendezett „Nagy tollbamondáson” általános- és középiskolás, egyetemista diákok és oktatók mérhették össze francia helyesírásukat. A verseny díjait 2014. március 21-én adta át Novák Katalin, frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos.

A megújult dömösi kikötő az új lehetőségek szimbóluma

A felújított dömösi hajóállomást az új lehetőségek szimbólumának nevezte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a létesítmény szombati átadásán.