Hírek bejegyzései

A kormány elfogadta a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Stratégiát

A Kormány a 1182/2014. (III. 27.) Korm. határozatával elfogadta a „Magyarország nemzetközi fejlesztési együttműködésére vonatkozó szakpolitikai stratégiájáról és nemzetközi humanitárius segítségnyújtására vonatkozó szakpolitikai koncepciójáról (2014–2020)” szóló stratégiát.

Várbéli vigasságot tartottak Jánosházán

Természeti, kulturális és épített örökségünket megőrizni nemcsak erkölcsi kötelességünk, de mindannyiunk közös érdeke is – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a hétvégén rendezett színes, fáklyás, kosztümös, játékos vigasságon az Erdődy–Choron-várkastélyban Jánosházán.

Hátrányos helyzetű gyermekek sportnapja Gyulán

A sportban nincs hátrányos helyzet, ezért is indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az ÁGOTA Alapítvány olyan programot, amely a sportolással kívánja csökkenteni az érintett gyermekek hátrányos helyzetét és veszélyeztetettségét – mondta Kiss Norbert, az Emmi sportért felelős helyettes államtitkára vasárnap Gyulán.

Erős agrárgazdaságra és összetartó helyi közösségekre van szükség

Az ország akkor lesz erős a harmadik évezredben, ha a vidék jövőjét két tartópillérre, az erős agrárgazdaságra és a helyi közösségek erejére építjük, mondta Fazekas Sándor a Tiszaroffi Református templom felújításának záró-rendezvényén.