Nem merült fel a visegrádi együttműködés bővítésének igénye a tagállamok részéről – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Hírek bejegyzései
A V4 tagjai nem igénylik az együttműködés bővítését
Nem merült fel a visegrádi együttműködés bővítésének igénye a tagállamok részéről – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Új plébánia és közösségi ház épül Oladon
„Nagyon fontos a számunkra az oladi plébánia, mert ez egy közösség, ahol az emberek szeretik és támogatják egymást, ahol figyelnek egymásra, ahol figyelnek a fiatalokra, a gyerekekre, a családokra, az idősekre” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője Oladon, ahol ünnepélyes keretek között írták alá a plébánia és a közösségi ház megépítéséről szóló szerződést.
Balog Zoltán köszöntője az ÁGOTA Alapítvány rendezvényén
Kiemeltük méltatlan státuszukból a nevelőszülőket, így már nyugdíjra jogosult jogviszonyban vannak. A jövőben a szociális szakmának is lesz presztízse, és mivel az egyház a legnagyobb szövetségesünk, arra is törekszünk, hogy minél nagyobb legyen a szerepvállalásuk. A gyereknek családban a helye. Éppen ezért azt szeretnénk elérni, hogy család azoknak is jusson, akiknek eddig nem adatott meg – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szegedi Szent Ágota alapítvány évértékelő munkamegbeszélésén 2014. április 3-án.
Nyáron Csontváry-, jövőre I. világháborús kiállítás nyílik a Várbazárban
Állandó kiállításnak nem ad helyet, azonban az ország legnagyobb, időszaki kiállító tereként idén nyáron egy Csontváry-tárlatnak, jövőre pedig az I. világháborúról megemlékező centenáriumi kiállításának helyszíne lesz a Várkert Bazár – mondta L. Simon László kormánybiztos az épület csütörtöki sajtóbejárása előtt tartott tájékoztatón.
