Hírek bejegyzései

Érthetetlen Zsák Malina Hedvig zaklatása

A nemzetpolitikai államtitkárság értetlenül áll az előtt, hogy a szlovák igazságszolgáltatás 2014-ben is azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy az időközben már magyar állampolgárságot szerzett Zsák Malina Hedviget zaklassa.

Célunk, hogy az állampolgárok partnert lássanak a közigazgatásban

Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára köszöntőt mondott a „Partnerségi Program” keretein belül indított Egyetemi Konferenciasorozaton a Károli Gáspár Református Egyetem Állami- és Jogtudományi Karán, Budapesten. A szerda délelőtti eseményt az „Egyszerűsítési Program” címmel szervezett kerekasztal beszélgetés zárta.

Hajdúsági torma promóció indul Húsvét előtt

A hajdúsági torma hazai népszerűsítésére és fogyasztására ösztönöz a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet tájékoztató kampánya április 11-12-én, három nagy áruházlánc üzleteiben. A Hajdúsági torma népszerűsítését a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja.

Már kérhető az egységes területalapú támogatás

Megnyílt a lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem.

Meghallgatta a kormány az NVB és az NVI elnökét

A kormány szerdai ülésén meghallgatta a Nemzeti Választási Bizottság elnökének, Patyi Andrásnak és a Nemzeti Választási Iroda elnökének, Pálffy Ilonának a véleményét az idei országgyűlési választásról – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére.