A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja a figyelmet, hogy az egységes kérelem benyújtásához kapcsolódóan is kötelezően előírt feltétel az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok ellenőrzése.
Hírek bejegyzései
A Nemzeti Színházban egyeztettek a nemzetiségi színjátszás jövőjéről
A Nemzetiségi Színházi Szövetség újra megrendezte a Nemzetiségi Színházi Fórumot, amelynek idén a Nemzeti Színház adott otthont. A rendezvényen a szakma részvételével vitatták meg a hazai kisebbségi színjátszás legfontosabb kérdéseit. Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár az eseményen hangsúlyozta: erős partnerség szükséges a nemzetiségi színjátszás jövőjére vonatkozó stratégia megvalósításához.
Felháborító provokáció az uniós bírósági ítélet pálinkaügyben
A brüsszeli bürokraták újabb felháborító provokációja az Európai Bíróság ítélete, amelyben Magyarország pálinkaügyekben elfoglalt álláspontját bírálják – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten rendkívüli sajtótájékoztatón azután, hogy az Európai Unió bírósága csütörtökön közzétett ítéletében kimondta: ellentétes az uniós joggal a házi pálinkafőzés adómentessége.

Folytatódik a kétszámjegyű növekedés a turizmusban
A KSH ma közzétett kereskedelmi szálláshelyek februári vendégforgalmi adatai a tavalyi rekordévhez viszonyított markáns, 10-20% körüli növekedést mutatnak. Ugyan a január és a február a kisebb forgalmú hónapok közé tartozik, de a vendégéjszakák száma és a szállásdíj bevételek növekedése optimizmusra ad okot az idei évet illetően.