Varga Mihály a Budapest 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője ma délelőtt átvette megbízólevelét Földváryné dr. Orosz Juliannától a helyi választási bizottság elnökétől. Ebben a választókerületben volt a legmagasabb a választási arány Magyarországon, a választok közel 80% százaléka úgy érezte, hogy él a szavazati jogával – mondta Varga Mihály köszöntőjében.
Hírek bejegyzései
Továbbra is garantált a magyar termőföld védelme
Továbbra is garantált a magyar termőföld védelme, mert az országgyűlés által elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvény életbe lép – jelentette ki Simon Attila István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI érdeklődésére.
Vlagyimir Putyin történelmi hibát követ el
Az ukrajnai válság kapcsán kialakított magyar álláspontról és a kormány keleti nyitás-politikájáról kérdezte Martonyi János külügyminisztert a Le Monde című francia napilap péntek délután megjelent számában.
Átadták a Schönvisner- és Forster Gyula-díjakat
Winkler Barnabás építészmérnök vehette át a műemlékvédelmi Forster Gyula-, Horváth Ferenc régész pedig a régészeti örökségvédelemért járó Schönvisner István-díjat a műemléki világnap alkalmából, pénteken a Belügyminisztériumban.
Megjelent a francia védelmi minisztérium hadtörténeti folyóiratának Magyarországgal foglakozó különszáma
Az európai történelemben és gondolkodásban a magyar-francia kapcsolatok Szent Mártontól Nicolas Sarkozyig (volt államfőig) nagyon szorosak voltak, amelyeket szeretnénk ezzel a kiadvánnyal tovább fejleszteni – mondta az MTI-nek csütörtök este Párizsban Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Revue Historique des Armées című hadtörténeti folyóirat Magyarországgal foglalkozó különszámának ünnepélyes bemutatóján.
