Csökken a válások, növekszik a házasságkötések száma, és a párok egyre több gyereket vállalnak – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb demográfiai adatait ismertetve szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Hírek bejegyzései
Trócsányi László az igazságszolgáltatás iránti közbizalomért akar dolgozni
A sürgető nemzetközi és hazai jogalkotási kötelezettségek teljesítése után az igazságszolgáltatásba vetett közbizalomért és a színvonalas jogászképzésért akar dolgozni – jelentette ki Trócsányi László igazságügy-miniszter a Délmagyarországnak adott, 2014. június 28-án megjelent interjújában.
Pozsonyba látogat Navracsics Tibor
Hivatalos látogatást tesz Pozsonyban hétfőn Navracsics Tibor, a külgazdasági és külügyminiszter a szlovák államfővel, miniszterelnökkel és külügyminiszterrel is találkozik – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Több tízmilliárdos fejlesztésekből erősödött a vidék
A magyar vidék erősödését és a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozását, fejlesztését segítik a vidékfejlesztési támogatások. A pályázatok értékelésénél a legfőbb szempont mindig is az új munkahelyek teremtése, a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatása volt. Ezért is érthetetlen, amikor az LMP arról beszél, hogy a támogatások elosztása az egyenlőtlenségeket növeli.
Erőteljes jelzést kellett adni, hogy nem fogadható el a nemzeti hatáskörök uniós elvonása
Magyarországnak erőteljes jelzést kellett adnia, hogy nem fogadja el a nemzeti hatáskörök uniós elvonását, az EU alapszerződésének „lopakodó” módosítását – indokolta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben azt, hogy az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán David Cameron brit miniszterelnökkel együtt ellenezte Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
