A múltbéli adatokban nincs vita Magyarország és az Európai Bizottság között, a véleménykülönbség az államadósság csökkenésének jövőbeni ütemében van – jelentette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című csütörtöki műsorában.
Hírek bejegyzései
Románia elutasította Magyarország igényét két új konzuli iroda nyitására
Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson – közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.
Átadták a kibővített péri repteret
Átadták a Győrhöz közeli Pér repterét, amelyet mintegy 6,6 millió eurós beruházással tettek alkalmassá Boeing-737 és Airbus 320 típusú gépek indítására és fogadására.
Már 400 ezren táborozhatnak az Erzsébet-program keretében
Az Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb kezdeményezés, amely az állam szociális érzékenységéről tanúskodik – mondta a kormányszóvivő csütörtökön Zánkán. Kurucz Éva közlése szerint az idén a 400 ezredik pályázó élhet a program kínálta lehetőségekkel.
Reagálás dr. Bódis József MRK elnök nyilatkozatára
A kormány vállalja a társszerzőséget a Magyar Rektori Konferenciával, hiszen tudós emberek között a társszerzőségben írott cikk minden esetben értékesebb, mint az egyedül jegyzett, mert ez mutatja meg igazán a felek együttműködési képességét és vezet komolyabb eredményekhez.
