Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter Magyarország nevében több mint 300 millió forint segélyt ajánlott fel a szerbiai és a bosznia-hercegovinai árvízkárok mentesítésére egy brüsszeli konferencián – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
Hírek bejegyzései
Egységes a V4 Ukrajna ügyében
Bár lehetnek hangsúlybeli eltérések a visegrádi országok között, alapvetően egységesek az ukrán helyzet ügyében – mondta Takács Szabolcs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai igazgatója szerdán az MTI-nek.
Az Erzsébet-program Magyarország megújulásának szimbóluma
A harmadik éve zajló, a szociális nehézségekkel küzdő családok felé forduló Erzsébet-program egyfajta szimbóluma Magyarország megújulásának, amely a szolidaritásról és a kormányzati szerep-, illetve felelősségvállalásról is szól – mondta a Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a fonyódligeti Erzsébet-táborban.
Grúz sportvezetőket fogadott a sportállamtitkár
Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár udvariassági látogatáson hivatalában fogadta Mr. Levan Kipianit Georgia Állam Grúzia sportminiszterét, Mr. Akaki Lodia és Mr. Rati Bregadze miniszterhelyetteseket, valamint Tamuna Koveridze szövetségi tanácsost.
Vizsgálat után felmentették a Péceli Idősek Otthonának vezetőjét
Felháborítónak tartjuk a Péceli Idősek Otthonában történeteket. Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a közelmúltban szerzett tudomást az ottani állapotokról, ezt követően soron kívüli belső ellenőrzést rendelt el, amely súlyos hiányosságokat, szabálytalanságokat tárt fel. Az intézmény vezetőjét azonnali hatállyal menesztettük.
