Hírek bejegyzései

Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését

Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését – hangoztatta a nemzeti fejlesztési miniszter az Óbudai Egyetem és Kárpát-medencei magyar tanítási nyelvű felsőoktatási intézmények ünnepi tanévnyitóján, hétfőn a fővárosban.

Közel tíz százalékos növekedés a külkereskedelemben

Idén júniusban tovább folytatódott hazánk külkereskedelmi forgalmának bővülése: a kivitel 9,5 százalékkal nőtt, míg a behozatal 9,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A növekvő teljesítménynek köszönhetően a külkereskedelmi többlet csaknem 80 millió euróval több volt, mint egy évvel korábban, így több mint 584 millió eurót tett ki.

Csaknem 12 ezer milliárd forintos fejlesztés lesz a 2014-2020-as időszakban

Több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014-2020-as időszakban – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodásról nyilatkozott az MTI-nek.

Egyeztetés az önkormányzati érdekszövetségekkel

Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár vezetésével az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) hétfőn, a Belügyminisztériumban tartott ülésén áttekintette az államháztartás számviteli rendjének önkormányzatokat érintő egyes teendőit és tárgyalt a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekről. Közlemény.