A kormány európai szinten elismert szakértők bevonásával, az Országos Atomenergia Hivatalon belül nemzetközi tanácsadó testületet fog létrehozni – mondta el Lázár János az MTI-nek.
Hírek bejegyzései
Tizenhatodik hónapja erősödik a kiskereskedelem
Idén októberben 5,2 százalékkal, az év első tíz hónapjában pedig 5,1 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábbihoz képest, így Magyarország kiskereskedelmi forgalma már sorozatban tizenhatodik hónapja erősödik. A témában Varga Mihály nyilatkozott a kormany.hu-nak.
Közel 4 százalékos reálbér-emelkedés októberben
3,7 százalékkal nőttek a reálbérek októberben, ezzel 22 hónapja tart a keresetek vásárlóértékének töretlen emelkedése a KSH legfrissebb adatai szerint. A versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – tekintélyes mértékű, 53 ezres létszámbővülés ment végbe októberben egy év alatt.
Orbán Viktor óvatos szemléletre intett az orosz válságot illetően
Óvatosságra intett Orbán Viktor az oroszországi válság lehetséges következményeinek megítélését illetően: mint csütörtök késő este Brüsszelben újságíróknak elmondta, Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni.
Kukorelli István, az örök pártonkívüli, a párbeszéd embere
Kukorelli István az ő számára az örök pártonkívüli, a párbeszéd embere – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Kukorelli István volt alkotmánybíró új könyvének bemutatásakor Budapesten 2014. december 18-án.
