Hírek bejegyzései

Már igénybe vehetők az Európai Unió által nyújtott tejtermék támogatások

Az orosz importtilalom következtében kialakult piaci helyzet kezelésére, az Európai Unió megnyitotta előbb a sovány tejpor és a vaj, majd a sajt magántárolási támogatás igénybevételének lehetőségét – közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Magyarország a kibervédelem erősítéséhez is hozzájárul

A múlt heti NATO-csúcson az ukrán válság kezelésére elfogadott több területet érintő intézkedések közül Magyarország 100 ezer euróval járul hozzá a kibervédelem erősítéséhez.

A polgári hagyományokat a kommunista diktatúra sem tudta szétverni

A rendszerváltás időszakában olyan kompromisszumokat is megköttettek Magyarországon, amelyeket más országokban nem kellett, mert egyértelműbb volt a helyzet: „elmentek a rosszak és jöttek a jók” – mondta Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár a magyar-osztrák határnyitás 25. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaházban tartott pódiumbeszélgetésen.

Olcsóbb lett a tanévkezdés

Kevesebbe kerül az iskolakezdés a családoknak a kormány intézkedéseinek köszönhetően, mint a korábbi években a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint. Novák Katalin hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a mostani tanévkezdéskor 730 ezer gyerek családjának nem kell egyáltalán fizetnie a tankönyvekért.

Trócsányi László átadta a Deák Ferenc-díjat

Trócsányi László miniszter átadta az 1992-ben alapított Deák Ferenc-díjat Zlinszky János professzornak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt dékánjának és Kilényi Gézának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusának 2014. szeptember 8-án. Közlemény.