Gyors növekedésnek indultak a Magyarország és Dél-Korea közötti kereskedelmi kapcsolatok, a magyar export tavaly kis híján elérte a 300 millió dollárt – hangzott el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jun Bjung Sze dél-koreai külügyminiszter csütörtöki milánói találkozóján.
Hírek bejegyzései
A Duna régió közös kihívásainak feltérképezése után a konkrét projektek megvalósítási időszaka következik
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara „A Duna 2014-2020 – Új Transznacionális Együttműködési programban rejlő lehetőségek és kihívások” című konferenciáján Joó István miniszteri biztos tartott előadást a Duna Régió Stratégia (DRS) magyar célkitűzéseiről és megvalósításának eszközrendszeréről, kiemelve az új Duna együttműködési program kínálta lehetőségeket, amely több mint 80 milliárd forintos eszközt jelent a Stratégia céljainak megvalósításához.
Második alkalommal ülésezett a Reformáció Emlékbizottság
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének vezetésével második alkalommal ülésezett a Reformáció Emlékbizottság csütörtökön az Országgyűlés épületében.
Hende Csaba a NATO-csúcsról: történelmi döntések születtek a találkozón
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint történelmi döntések születtek az idei, Walesben megrendezett NATO-csúcstalálkozón, és ezek hosszú időre meghatározzák a szövetség jövőjét. Magyarország több mint száz katonát küld Afganisztánba.
A médiában is egységes nemzetről tudunk beszélni
A Kós Károly Kollégium, munkája révén, lehetőséget ad arra, hogy a médiában is egységes nemzetről tudjunk beszélni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Békéscsabán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiumának őszi konferenciáját megnyitó ünnepi köszöntőjében.
