A reformáció napján fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország a tolerancia földje – jelentette ki a miniszterelnök pénteken Soltvadkerten, az új evangélikus óvoda átadásán.
Hírek bejegyzései
Nemzetközi munkaügyi szemináriumot rendeztek Budapesten
Szakmai szemináriumot tartottak „Az ILO nemzetközi munkaügyi standardok szerepe” címmel az NGM Munkaerőpiacért és Képzésért felelős Államtitkársága és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) budapesti irodájának közös szervezésében.
Balog Zoltán átadta a Károli Gáspár-díjakat
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár Károli Gáspár-díjat adott át 2014. október 31-én, a Reformáció Napján.
A Miniszterelnökség segítségével elkezdődhet a szegedi zsinagóga felújítása
A holokauszt emlékév bojkottja véget ért – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Szegeden. Latorcai Csaba ugyanitt arról is beszélt, hogy egymilliárd forintot szán a kormány a szegedi zsinagóga felújítására, a közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forint pedig akár egy héten belül folyósítható.
Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon sajtótájékoztató keretében ismertette 21 állami felsőoktatási intézmény leendő kancellárjainak nevét.
