Hírek bejegyzései

Világháborús centenárium – Magyar írók emlékezései a PIM-ben

A háborút megélt magyar írók és költők személyes élményein keresztül, fotókon, szövegrészleteken és visszaemlékezéseken mutatja be az 1914 és 1918 közötti éveket szerdán nyílt új, időszaki kiállítása az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából. Az ünnepélyes eseményen Dr. Cseri Miklós, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára mondott köszöntő beszédet.

A külhoni magyar oktatás megerősítéséről tárgyalt a Máért szakbizottsága

A külhoni magyar oktatás megerősítéséről és a következő év tematikus programjáról tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága szerdai ülésén, Budapesten.

A Földművelésügyi Minisztérium elkötelezett a természetvédelem mellett

Nincs olyan kormányzati szándék, amely a védett természeti vagy a Natura 2000 területek szabályozásának módosítását kezdeményezné, ilyen előkészítő munka nem folyik a Földművelésügyi Minisztériumban. Alaptalanok azok a sajtóban megjelent híresztelések, amelyek egy rosszindulatú informátortól származnak és egy minisztériumi állománygyűlésre hivatkoznak.

A konstanzi zsinat békeüzenete a ma emberéhez is szól

Napra pontosan 600 évvel ezelőtt nyílt meg a konstanzi zsinat, amely békefolyamatot tudott elindítani az egyházon belül, és amelyből tanulnia kell a ma emberének is: történészeknek, kutatóknak, de a politika szereplőinek is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy szerdán kezdődött tudományos konferencia megnyitóján, Debrecenben.

Külpolitikai kérdésekről és újabb magyarországi japán befektetésekről tárgyalt Tokióban a külügyminiszter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter másfél napos tokiói tartózkodásának keretében tárgyalt a japán külügyminiszterrel és mezőgazdasági miniszterrel, és megbeszéléseket folytatott számos, már működő magyarországi beruházásokkal rendelkező japán vállalat vezetőivel befektetéseik növeléséről, új magyarországi munkahelyek teremtéséről.