Újabb cég települt be a miskolci Mechatronikai Ipari Parkba. A mai napon aláírtuk a birtokbavételi jegyzőkönyvet a Toolstyle Kft. ügyvezetőjével, amivel ténylegesen a tulajdonukba került egy még szabadon álló, 1,5 hektárnyi terület. A vállalati szektornak Miskolc által nyújtott kedvező feltételek, a megfelelő infrastruktúra és az aktív befektetés-ösztönzési tevékenység együttesen nyújt kedvező alkalmat a fejlesztésekhez, új munkahelyek létrejöttéhez – tájékoztatott Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója.
foszerkeszto bejegyzései
Herman Ottó nyomában túráznak
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség és a Megyei Természetjáró Szövetség nagyszabású rendezvényre vállalkozik, ugyanis Herman Ottó Bükk hegységi kötődései címmel október 11-én, szombaton túrát szervez.
Szerettük Miskolcot, a programot és a várat
A hét végi Itthon vagy! rendezvény a diósgyőri várban nemcsak azért mondható egyértelműen sikeresnek, mert több ezren voltak kíváncsiak a programokra. Hanem azért is, mert – az elhangzott dalok nyelvén – nem arról szólt, hogy „elhagyom a várost”, hanem arról, hogy „Miskolc mindig várni fog!”.
Megújult a Brunszvik óvoda is
Újabb miskolci óvodát vehettek birtokukba hétfőn a gyermekek. A jelentős infrastrukturális fejlesztésen átesett, kívül-belül megszépült és kibővült Brunszvik Teréz tagóvodát Kriza Ákos polgármester adta át.
Együttműködési megállapodás a partnerségi fórumon
Együttműködési megállapodást írt alá Miskolc város önkormányzata a megyei kereskedelmi és iparkamarával, illetve a VOSZ-al az egész napos partnerségi konferencia keretében a városházán hétfőn.