foszerkeszto bejegyzései

Idősek Hónapja a Szépkorúak Házában

Számos programot tartanak idén is Miskolcon az Idősek havában, októberben. A Szépkorúak Házában Kriza Ákos nyitotta meg az intézmény rendezvénysorozatát szerdán. A polgármester kiemelte, egész évben nagy gondot fordítanak az idősekre, többek között a Salkaházi-programmal is kifejezik irántuk érzett megbecsülésüket.

„Pásztor Albert mondjon le az LMP-s polgármesterjelölt javára!”

Az álbaloldal országos, fővárosi és helyi szintű szétesése miatt, valamint Pásztor Albert menetrendszerűen érkező, sorozatos botrányai okán, mára új politikai helyzet alakult ki Miskolcon – írja szerdai közleményében Csontos Róbert, a Lehet Más a Politika és 4K!- a negyedik köztársaság miskolci polgármesterjelöltje.

Fidesz: „Pásztor Gyurcsánytól sem független”

Budapesten és Miskolcon is látványosan szétesett a baloldal. Eközben helyi jelöltjük az emberek becsapására épülő kampánnyal igyekszik előrébb jutni, márpedig ilyen ember nem lehet alkalmas polgármesternek – mondta keddi sajtótájékoztatóján Kiss János, a Fidesz miskolci frakcióvezetője.

Pásztor és a k.vák – nyilvánosságra került a hangfelvétel!

Korábban még ledér hölgyeknek, a PestiSrácok.hu által megszerzett hangfelvételen azonban már k.váknak nevezi Pásztor Albert, a baloldal miskolci polgármesterjelöltje azokat a nőket, akiknek a társaságában róla kompromittáló fényképek készültek. Mint ismeretes, Pásztor korábban, a Klubrádióban azt állította, „legénybúcsús fotókkal zsarolják”. A PestiSrácok.hu az ominózus fotósorozat egyik képkockáját és azt a nemrégiben készült hangfelvételt is megszerezte (lásd lentebb!), amelyen Pásztor Albert egy bizonyos Lakatos Miklóssal beszélget a képekről. A felvételen a miskolci polgármesteri posztra pályázó politikus bevallja, „k.vák társaságában” készültek fotók róla, azokat szeretné látni, mert neki sem érdeke, hogy „balhé legyen”.

Díjazták az autómentességet

Tucatnyi miskolci oktatási-nevelési intézmény mintegy 1200 tanulója, óvodása vett részt az Autómentes Nap sportversenyein. Azok az iskolák, amelyeknek tanulói a legügyesebbek voltak, valamint a legtöbb diákot „megmozgató” tanárok elismeréseket vehettek át kedden a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületének kerthelyiségében.