csornok_mariann bejegyzései

Két kiválóság kapja idén a Múzsa Díjat

Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, a Miskolci Egyetem professor emeritusa és Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésze kapja az ez évi Múzsa Díjat. A kuratórium szerdai bejelentésekor hangsúlyozták: nincs alá-fölé rendeltség, ez két egyenrangú elismerés.

Csak az arra érdemesek kaphatnak lakást Miskolcon a MIK Zrt.-től

A MIK Zrt. vezérigazgatója közleményben cáfolta azt a csütörtöki, jobbikos állítást, hogy felújított önkormányzati lakásokat kapnak a nyomortelepeket elhagyók. Szélyes Domokos tájékoztatása szerint, a felújítást követően a MIK Zrt. a lakásokat előzetesen meghatározott szempontok szerint adja bérbe. Megvizsgálják, hogy a bérlők szerződésszerűen jártak-e el az eddigi bérleményük használata során, nem halmoztak-e fel tartozást, magatartásuk megfelelő volt-e vagy sem. Az elhelyezések során szempont az is, hogy a rendeletnek megfelelő jövedelmi viszonyokkal rendelkezzen az adott ügyfél.