6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Címke: Egységes Országos Fórum Rendszer
Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása
6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása
6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Szoros együttműködés Kárpátalján
Tóth Katalin nemzetközi és kárpát-medencei kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár január 8-án a Pro Agricultura Carpatica Alapítvány (PACCA) meghívására Kárpátaljára látogatott.
Januárban indul az internetes nemzeti konzultáció honlapja
Január közepén, végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu – jelentette be Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.