A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezésében valósult meg a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) legelső igazságügyi témájú konferencia, amelyen 18 ország képviseltette magát 2013. június 20-21-én, Budapesten. A két napos eseményt dr. Kiszely Katalin, a KIM EU- és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki elmondta: a tárca elkötelezett a határokon átnyúló igazságügyi együttműködés ösztönzése és fejlesztése iránt, ezért döntöttek úgy, hogy a KEK kezdeményezés fórum témái közé felterjesztették az igazságügyi együttműködést is. Közlemény.
Budapesten üléseztek Közép-Európa igazságügyi tárcáinak szakértői